Ciprus veszélyei: útmutató a tudatos nyaralás szervezéséhez

Az azúrkék tengerről, napsütötte partokról és történelmi műemlékekről ismert Ciprus az egyik legnépszerűbb úti cél a turisták körében.

Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a különleges szigetország kiváló „menedék”, ha szeretnél kicsit kiszakadni a stresszes, nyüzsgő hétköznapokból.

Néhány turista azonban fenntartásokkal kezeli az országot, melynek legfőbb oka Ciprus kettéosztottsága.

Az elővigyázatossággal természetesen nincs semmi probléma, sőt, mint minden ország esetében, Ciprusról is érdemes tájékozódni az utazás szervezésekor. Azzal, hogy kicsit jobban megismerjük a választott desztinációt, sokat tehetünk azért, hogy garantáltan pozitív élményekkel gazdagodjunk a nyaralás során.

Ciprus veszélyei

Mennyire biztonságos egy ciprusi nyaralás?

Általánosságban elmondható, hogy Ciprus biztonságos ország. Bár kicsi a kockázata annak, hogy valami rossz történjen, a vakáció során érdemes körültekintőnek lenni. A turisták ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények, támadások száma elenyésző. A kiemelt, tömegek által látogatott idegenforgalmi látványosságok környékén nagyon ritkán, de előfordulhatnak kisebb lopások, garázdaság.

Ettől eltekintve, a jelenleg hatályos konzuli tájékoztatás szerint Ciprus teljesen biztonságos úti cél akár egyedül, kettesben vagy családdal, baráti társasággal utazol.

Mire érdemes figyelni?

A Ciprus biztonságát firtató kérdések közül a leggyakoribb kérdés a szigetország kettéosztottságából fakadó biztonság témakörével kapcsolatos. Érthető módon az állandó feszültség sok turistában bizonytalanságot ébreszt.

Hogy jobban megértsd a helyzetet, íme, egy kis történelmi háttér: Ciprus megosztottsága 1974 óta tart. Ekkor Törökország megszállta a szigetet, miután a ciprusi görög hadsereg katonai puccsot kísérelt meg. A megszállás következtében több mint százötvenezer görög ciprióta (görög anyanyelvű ciprusi) kényszerült elhagyni otthonát északon, és közel hatvanezer török ciprióta (török anyanyelvű ciprusi) menekült délről.

A megosztottság a mai napig sok helyi számára kényes téma, és az invázió okozta feszült politikai környezet tovább súlyosbítja a helyzetet.

A megosztott Ciprus. Kép forrása: https://www.gisreportsonline.com/r/divided-cyprus/

Ciprus veszélyei megosztott Ciprus

Katonák őrzik a békét a zöld vonalnál. Kép forrása: https://www.forces.net/

Szerencsére a vakációzók általában semmit sem érzékelnek ebből a lappangó konfliktusból. Az egyetlen, amire célszerű fokozottabban ügyelni, az a fővárost, Nikóziát kettéválasztó, katonák által mindkét oldalról őrzött, nem hivatalos határ. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének békefenntartó erői által ellenőrzött, ütköző zónaként ismert területet érdemes elkerülni, ugyanis több pontján találhatók aknamezők.

A belső konfliktusok mellett sokakban felmerül a terrorveszély lehetősége is, elsősorban Szíria, és a Közel-Kelet közelsége miatt. Szerencsére Cipruson a terrorfenyegetettség minimálisnak módható, ám kizárni – a világ többi országához hasonlóan – nem lehet. Érdemes elkerülni a politikai demonstrációkat, tüntetéseket, és célszerű tájékozódni a kormányzati weboldalakról még utazás előtt.

Hasznos tippek a ciprusi nyaraláshoz

Évente több, mint négy millió ember utazik Ciprusra, és szinte mindenki pozitív élményekkel gazdagodva utazik haza. Van azonban néhány dolog, amire nem árt odafigyelni a ciprusi nyaralás során.:

1. Vízhasználat

A napsütés és a kellemes meleg időjárás bizony próbára teheti a szervezetet, ezért a megfelelő hidratáltságról Cipruson sem szabad megfeledkezni.

Általánosságban a csapvíz fogyasztás biztonságos, de ennek ellenére – elsősorban régebbi épületekben – előfordulhatnak szennyeződések, baktériumok a vezetékes vízben, amik könnyen megkeseríthetik a nyaralók vakációját. A víz szűrésével, vagy a boltokban kapható palackozott vizek fogyasztásával szerencsére minimalizálható a fertőzés esélye.

Ciprus veszélyei vízivás

Igyunk sok vizet Cipruson, lehetőleg palackozott formában.

2. Erős UV sugárzás

Ciprus Európa egyik legnaposabb szeglete, évi 340 napsütéses nappal, így bármely évszakban is látogatunk a szigetre, itt élvezhetjük a nap jótékony hatásait és feltölthetjük D vitamin készleteinket.
A napsütés ráadásul serkenti testünk endorfin, vagyis boldogság hormon termelését is, így rosszkedv, depresszió esetén szintén megfontolandó egy ciprusi nyaralás kivitelezése.

A nap jótékony hatásai mellett azonban extra figyelmet kell szentelnünk a napégésre, hiszen az UV sugárzás általában magas, így rövid idő alatt rákvörösre éghetünk.
Ajánlott az 50 faktoros naptej, amit érdemes mindig újra kenni úszás vagy pancsolás után.

A naptej mellett alap felszereltség Cipruson a kalap, sapka és egy jó minőségű, UV szűrős, esetleg polaroid napszemüveg is.

Az erős UV sugárzás miatt a napvédelemre extra figyelemet kell fordítanunk Cipruson.

3. Közlekedés

Cipruson az angol szabvány szerinti, vagyis bal oldalas közlekedés honosodott meg, ezt autóbérlésnél érdemes észben tartani. A fordított közlekedést első alkalommal picit nehéz megszokni, ezért inkább a csak több éves vezetési tapsztalattal rendelkezőknek ajánlott ebbe belevágni.

Szerencsére Cipruson meglehetősen jól szervezett a tömegközlekedés. A szigeten nincs metró, viszont a buszhálózat kiváló. Ennek köszönhetően a nagyobb városok – Páfosz, Limassol és Nicosia – könnyen megközelíthetők busszal.

A távolsági buszokkal a szigetország távolabbi régióit is felfedezhetjük. A taxi és az autóbérlés árához viszonyítva a buszozás olcsóbb, és nagy előnye, hogy utazás közben maximálisan a táj szépségeire koncentrálhatunk.

Ciprus veszélyei autóvezetés

Cipruson útmenti táblák figyelmeztetnek a baloldalas közlekedésre.

Összességében elmondható, hogy Ciprus – és azon belül Páfosz és környéke – biztonságos, és kiváló választás mindazoknak, akik szeretnének gyönyörű környezetben kikapcsolódni, és néhány napra megfeledkezni a rohanó hétköznapok problémáiról.

Hasonló bejegyzések

TOP15 látnivaló Cipruson

Ciprus a Földközi-tenger egyik legfontosabb szigete, Szardínia és Szicília után a harmadik legnagyobb a térségben. Földrajzi helyzetéből adódóan a kezdetektől fogva stratégia szerepet játszott a hatalmi harcokban, hiszen három kontinens, Európa,

Tovább olvasom »

Ciprus télen

Gondolkodtál már azon, milyen lehet egy olyan helyen telelni, ahol a nap szinte mindig süt, de közben a természet zöldbe borul és friss illatú esők áztatják a földet? Ciprus télen

Tovább olvasom »

10 látnivaló Páfoszon

Páfosz (Paphos) Ciprus legősibb városa, Páfosz nevű régió központja, mely terület Aphrodité híres szikláinál kezdődik és felöleli a nyugati partvidéket is. Emlegetik Aphrodité városaként is, mivel a mitológia szerint a

Tovább olvasom »

Ciprus ősszel

Amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik évszakban a legjobb Ciprusra utazni, akkor én azt szoktam válaszolni, hogy szerintem ősszel. Ugyan a sziget minden évszakban tartogat kellemes meglepetéseket az ide utazók

Tovább olvasom »