rólam

Szeretettel köszöntelek!

Polgár Anna vagyok, 2019. év elején érkeztem Ciprusra, Páfosz városába. Szerelem volt első látásra! Rögtön tudtam, hogy én bizony itt fogok élni. Szinte azonnal sikerült is elhelyezkednem egy helyi szállodában, ahol először recepciós, majd Guest Relation (vendégkapcsolatokért felelős) munkakörökben dolgoztam és dolgozom jelenleg is. A szállodai munkám mellett megvalósítottam egy nagy álmomat is és létrehoztam a saját utazásszervezési vállalkozásomat, Ciprusi Nap néven.
Van egy mondás: képzeld magad a vendéged helyébe és csak azt a szolgáltatást nyújtsd, amit Te magad is elvárnál. Minden benne van ebben a mondatban és én igyekszem nap mint nap e filozófia szellemében végezni munkámat.
Célom: magas színvonalat nyújtani minden ide utazó magyar vendégnek, ezért a legjobb és legmegbízhatóbb autóbérlő céggekkel és fakultatív program szolgáltatókkal dolgozom Ciprus szigetén, hogy a nyaralás témájában a legfelkészültebb legyek. Felkerestem az itt élő, szabadidős programokat nyújtó magyar honfitársakat is, hogy tudj választani magyar nyelvű programokból is, legyen az jeep szafari, hajókirándulás, vagy éppen búvárkodás.
Ráadásul utazásszervezési és tanácsadói szolgáltatásomat teljesen INGYEN nyújtom neked, amennyiben az általam ajánlott szállodákban foglalod le a szállásod.
Tekintsd meg a legnépszerűbb programajánlatokat és szervezett utakat, kérdezz tőlem bármit a hellyel és látnivalóival kapcsolatban és legyél a vendégem, amikor időd és kedved engedi. Szeretném, ha utazásod velem örök élmény maradna! 

Cipruson otthon vagyok és várlak szeretettel!

Elérhetőségem:
info@ciprusinap.hu
+36 70 251 1502
+357 99 907901