Hol egyél Páfoszon? Étterem ajánló

Ha Ciprusra jössz, enni fogsz. Sokat.

De persze nem mindegy, hogy hol.

Az én egyik kedvenc időtöltésem a páfoszi (Paphos) éttermek és tavernák tesztelése, ami hasznos tevékenység is egyben, hiszen a vendégeink egyik leggyakrabban feltett kérdése, hogy hova menjenek, ha egy jót akarnak enni.

Az évek során összeállt a „Nagy páfoszi étterem lista”, olyan helyekről, melyeket szívesen ajánlok.

Jöjjön most néhány kedvenc étterem a listáról.

Costa’s Koloni Tavern

A meze Ciprus nemzeti eledele, ami nem egy fogás, hanem apró fogások sokasága, vagyis egy ízelítő arzenál mindabból, ami az adott taverna konyhájában aznap megtalálható (éppen ezért mindig friss és sosem unalmas).

A Costa’s Koloni Tavern egy ízig-vérig autentikus taverna, amit a leggyakrabban szoktam ajánlani, ha valaki egy igazán jó és bőséges mezét szeretne enni, ráadásul tradicionális ciprusi élőzene mellett.

Tanácsos itt asztalt foglalni, hiszen a hely általában tömve van helyiekkel, ami egyébként mindig bíztató, hiszen ha már a helyiek is oda járnak, akkor ott biztosan jó a konyha.

Costas Coloni taverna Páfosz Ciprus

Costas tavernája egy ízig – vérig tradicionális hely, ahol garantáltan jól fogsz lakni.

Costas taverna Páfosz Ciprus

A meze Costas-nál.

Koutourou

A Koutourou (Kuturu) az egyik kedvenc éttermem Páfoszon és különösen szeretek ide jönni, amikor már eltelítődök a sok mezétől és más nehéz ciprusi ételektől.

A páfoszi Óváros felújított részén található, vintage stílusú étteremben ugyanúgy megtaláljuk a hagyományos ciprusi fogásokat és alapanyagokat, mint egy tavernában:

a görög saláta épp olyan friss, mintha most jött volna a kertből, van halloumi, kalamari és persze rák is, a fűszerezés is ismerős, de minden egy picit újra van gondolva.

A hely nevét nehéz lefordítani, ez egy szleng, ami kb. azt jelenti: véletlenszerűen, „szemmel”, számítás nélkül.

Így ehetünk itt is, csak válasszunk ki 5-6 fogást véletlenszerűen az étlapról és élvezzük az ízeket és a hely varázsát.

Koutourou étterem Páfosz Ciprus

A Koutourou étterem Páfosz Óvárosában.

Koutourou étterem Páfosz Ciprus

Egy ínycsiklandó fogás a Koutourou-ban.

Windmill

Sokan kérdezik tőlem, hogy vegánként vagy vegetáriánusként hol lehet egy jót enni Páfoszon, így most jöjjön egy olyan hely, ahol meg lehet kóstolni a mezét vegetáriánus és vegán változatban is.

Azt tudtam, hogy létezik húsmentes meze is, de megmondom őszintén, nem fűztem sok reményt hozzá, gondoltam lesz majd jó sok krumpli, halloumi sajt, tészta, meg saláta.

Ehhez képest nagyon kellemesen csalódtam!

Isteni volt a kaja és rendkívül változatos. Látszott az ételeken, hogy gondosan meg lett tervezve minden és volt az ételekben fantázia.

Én egy nagy húsevő barátommal mentem ide vacsizni – nem volt egyszerű rávenni erre… – és még neki is nagyon ízlett minden, ezért hát ajánlom jó szívvel mindenkinek ezt a kellemes éttermet, amely Páfoszon, a Bar Street környékén található.

Widmill étterem Páfosz Ciprus

Vegetáriánus meze a Windmill-ben.

Gyros Salonikiotikos

Ha egy gyors, de igazán ízletes falatra vágysz Páfoszban, irány a Gyros Salonikiotikos az Apostolou Pavlou sugárúton!

Ez a kis görög gyroszos igazi meglepetés: friss alapanyagok, szaftos hús, házi pita és isteni tzatziki – minden, amit egy tökéletes gyrostól vársz.

A hely nem hivalkodó, de mindig tele van, ami már önmagában is sokat elárul.

A húsevők mellett a vegetáriánusoknak is kedveznek, ugyanis kapható falafeles és halloumi sajtos gyros is – mindkettő szuper választás, ha húsmentes finomságra vágysz.

A kiszolgálás gyors, az adagok bőségesek, az árak pedig pénztárcabarátok.

Tökéletes választás ebédre vagy egy kiadós strandolás utáni vacsorára.

A legjobb gyros Páfoszon

A legjobb gyros Páfoszon.

Nature Cafe

Páfosztól kb. fél órás autóútra, a tengeri barlangokat és az EDRO III. hajóroncsot épp, hogy elhagyva, csodás környezetben, egy hatalmas banánültetvény mellett találjuk ezt az éttermet.

Voltam már itt korábban és a kaja eszméletlen jó volt. Második tesztelésre ugyanez a véleményem, sőt!

A szokásos mártogatósokat és szuvlát ettünk, ami szinte mindenhol van Cipruson, de mindenhol egy picit más, és itt tényleg nagyon finom minden.

Kedvencem volt a kenyérszelet, ami vajjal, olivaolajjal és fokhagymával van meglocsolva, megkenve, pici só, petrezselyem rajta és egyszerűen mennyei!

Nature Cafe étterem Páfosz Ciprus

A kék tenger és a zöld növényzet ad hátteret, ha a Nature Cafe-ban ebédelünk.

Nature Cafe étterem Páfosz Ciprus

Ciprusi finomságok a Nature Cafe-ban.

Agora taverna

Egy felejthetetlen meze, egy felejthetelen tavernában.

Egy „Agora-s” vacsira tényleg sokáig emlékezni fogunk, hiszen az ételek nagyon jó minőségűek és finomak, a berendezés stílusos és ehhez jön még a szőlőlugas, ami alatt találjuk az asztalokat és a kilátást Páfosz városára.

Az Agora Taverna Páfosz óvárosában található és a helyiek által is igen kedvelt hely, így jó, ha pár nappal előre foglalunk ide asztalt.

Itt nincs étlap, „csak” meze, szerintem az egyik legjobb a városban, ezért jó szívvel ajánlom Neked is.

Isteni fogások az Agora-ban.

Kingfisher

Az ember azt hinné, hogy egy olyan tengerparti városka, mint Páfosz, bővelkedik színvonalas haléttermekben.

Nos, ez valamiért nem így van. Én jó szívvel csupán egyetlen helyet tudok ajánlani, na de az felér öttel is szerencsére.

A Kingfisher-ben már csak ücsörögni is kellemes, mert az étterem nagyon otthonos és hangulatos.

Itt minden friss, az ételek a reggeli fogásból kerülnek a tányérunkra.

Egy vitrinben meg is szemlélhetjük a tenger gyümölcsei aznapi kínálatát, majd kiválasztás után azt a kérésünknek megfelelően készítik el.

Kingfisher halétterem Páfosz Ciprus

A Kingfisher-ben minden frissen, az aznapi fogásból érkezik a tányérodra.

Kingfisher halétterem Páfosz Ciprus

Egy jó halételért a Kingfisher-be kell menned.

Meraki

Tudatosan keresem azokat a helyeket Páfoszon, ahol vegetáriánusok, vagy vegánok is jól lakhatnak.

Nekik meleg szívvel tudom ajánlani a Meraki vegán éttermet, amit inkább hívnék egy kedves és barátságos vegán falatozónak.

Ha egy szóval kellene jellemeznem, hogy milyen itt a kaja, akkor azt mondanám, hogy FANTASZTIKUS!

Friss, zamatos, könnyű és mégis laktató.

Tökéletesen jól laktam itt, de nem voltam elnehezedve. Szerintem ezt kellene éreznünk minden evés után.

Az ételek tálalása gusztusos, a kiszolgálás pedig kedves és profi.

Még akkor is, ha viszonylag sokat kellett várni az ételekre, amiért 1000x elnézést kértek.

Vegánok és nem vegánok, térjetek be, ha erre jártok!

Meraki vegán étterem Páfosz Ciprus

A Meraki egy kellemes és igényes vegán étterem Páfoszon.

Meraki vegan étterem Páfosz Ciprus

Könnyű, mégis laktató fogások a Merakiban.

Pagkratios taverna

A Páfosz óvárosában található Pagkratios taverna igazi kincs azok számára, akik hagyományos ciprusi ízekre és autentikus hangulatra vágynak.

Egy kellemes nyári estén találtunk rá, amikor az utcákon sétálva a ciprusi zene hívogatott minket.

A taverna egy bájos téren várja vendégeit, és a bőséges meze mellett finom borok és élő zene gondoskodik az élményről (élő zene jellemzően hétvégéken szokott lenni).

A barátságos pincérek és a családias légkör csak tovább emelik az est varázsát.

Ha Páfosz óvárosában jársz, mindenképp próbáld ki – nem fogsz csalódni!

A Pagkratios egy családi taverna, amely Páfosz Óvárosában várja vendégeit.

Oniro by the sea

Az Oniro By The Sea étterem (tengerparti álomnak lehetne fordítani) egy kicsit félreeső helyen található, és leginkább autóval közelíthető meg – nagyjából félúton Coral Bay és Agios Georgios között –, de mindenképpen megéri az utazást.

Ez az étterem inkább modern és nemzeközi ételeket kínál, salátákat, tésztákat, vegetáriánus és húsos ételeket és nagyon finom desszerteket.

Az élményt csak fokozza az Edro III hajóroncsra nyíló egyedülálló kilátás, amely olyan közel van a sziklás parthoz, hogy szinte megérintheted.

Ez egy tökéletes hely egy finom ebédhez, vacsorához és lenyűgöző fotók készítéséhez!

Fontos: az étterem szezonálisan tart nyitva, mielőtt meglátogatnám, mindenképpen tájékozódj a nyitvatartás felől.

Finom ételek és fantasztikus kilátás vár az Oniro By The Sea étteremben.

Vélemények
Krisztina M.
13:35 14 Mar 25
Kedves Anna,Először is szeretnénk mindent segítséget megköszönni neked. A hotel foglalást, az autó bérlést, a hajókirándulást és a weboldaladon lévő sok-sok hasznos információt, amely segítségével megismerhettünk Ciprusból és Páfoszból egy pici szeletet. Az utazásunk minden napja a tervezetten valósult meg. Az időjárás kedvezett minden programnak és a fürdés sem maradt ki :)Szállásunk a Capital Coast Resort & Spa Hotelben volt. Nagyon meg voltunk vele elégedve. A személyzet kedvesen fogadott minket, segítőkészek voltak, minden nap takarítottak, törülközőt cseréltek, szemetest ürítettek. A reggelink bőséges volt, gluténérzékenyként is minden reggelinél tudtam én is választani. Az ágy számunkra extra volt, nagyságban és kényelemben egyaránt. Nagyon szép környék, csendes, a teraszról a reggeli a cicákkal élmény volt, főleg a kisfiamnak :)Az autóbérlés nagyon hasznos volt. Reális áron béreltük az autót, ami teljes mértékben rendben volt műszakilag és a célnak megfelelt. Érkezésünkkor kaptunk üzenetet, hogy hol vehetjük át, minden információt megkaptunk a helyi közlekedésre és a használatra vonatkozóan. A fiúk pedig nagyon segítőkészek, udvariasak és kedvesek voltak.A hajókirándulás napján picit borúsabb volt az idő, de ez sem szegte kedvünket, izgatottan vártuk. A hajós kapitány egy nagyon közvetlen személy volt, mondtuk a neved és tudta, hogy kik vagyunk :) Sok hasznos dolgot hallottunk a hajóút során, csodás volt a környezet és Simon a kisfiam nagyon örült, mikor a hajóskapitány ő lehetett egy pár percre.Páfoszon a következő helyeket látogattuk meg:· Páfoszi erőd· Régészeti park (Mozaikok, Negyven oszlop kastély, Odeon, Világítótorny)· Aphrodité sziklája· Adonis fürdője· Edro III. hajóroncs· Coral öböl· Kék lagúna· Papoc FC futballmérkőzésNagyon sok szép élménnyel tértünk haza. Szerettük Ciprusba a nyugalmat, a békességet, elvarázsolt picit minket, mi is „lelassítottunk” és minden ott töltött percet megéltünk.Hálásan köszönünk mindent! Októberben visszatérünk 😊Üdvözlettel,Kriszti, Ákos, SimonUi: Szívből kívánom mindenkinek, hogy jusson el erre a gyönyörű helyre és ha segítségre van szüksége, csak Annát keresse! ❤️🥰😘
Csaba H.
08:06 19 Feb 25
Minden rendben volt, ha elakadtunk azonnal segített mindenben, bátran ajánlom
Gabriella K.
15:39 28 Dec 24
Anna nagyon segítőkész volt, minden kérdésünkre megnyugtató választ adott. Segítséget nyújtott a ciprusi programok kiválasztásában, a szervezést teljes mértékben ő bonyolította le. Az általa ajánlott szállás csúcs szuper volt, és valóban jóval kedvezőbb árat fizettünk, mintha más oldalon keresztül foglaltunk volna. A Zsolt által vezetett jeep safaris kirándulás eszméletlenül jó volt, egy nap alatt rengeteg információt kaptunk Ciprusról, sok élménnyel gazdagodtunk.1 hónap elteltével is minden nap emlegetjük ezt a kiruccanásunkat, szeretnénk visszatérni! Ha így lesz, biztosan megint felkeressük Annát, mert általa minden nagyon flottul ment. Csak ajánlani tudjuk és még egyszer megköszönni neki minden segítséget! Köszönjük! 😊
Bea B.
05:36 05 Sep 24
Fantasztikus nyaralásunk volt, Anna nagyon kedves, segítőkész, én csak ajánlani tudom mindenkinek, aki Pafoszra készül. A nyaralás elejétől a végéig a rendelkezésünkre állt😊 Pafosz pedig csodaszép 🌞
zita P.
13:02 03 Sep 24
Anna segítségével foglaltuk a szállásunkat Páfoszon, ami kifogástalan volt, valamint a transzferszolgáltatásban is segített nekünk. Ott helyben is többször tudtunk tőle tanácsot kérni, mindig segítségünkre volt akár személyesen, akár telefonon. Mindenkinek szívből ajánlom.
Szimonetta S.
12:52 03 Sep 24
Nagyon elégedettek vagyunk a Ciprusi Nap szolgáltatásaival és Polgár Anna segítségével! Egy hetet töltöttünk Páfoszon, az Amphora Hotelben, ahová az oldal jelentős kedvezményt biztosított. Anna végig rendkívül segítőkész és profi volt, minden kérdésünkre gyorsan válaszolt. A szállás tökéletesen megfelelt az elvárásainknak, gyönyörű környezetben, kiváló kiszolgálással. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Nóra B.
08:45 04 Mar 24
Csodálatos utazás volt, igazi szerelem hely 🥰 Anna maximálisan segítőkész, teljes körű támogatást nyújtott, még a késői érkezés miatt, a vacsorára is gondolt. Máriával a városnézés nagyon sok információval szolgált, ittuk a szavait, az Akamas jeep túra Zsoltival pedig egy óriási kaland volt. A korai tavasz ellenére szuper idő volt, rendesen lehetünk, még a tengeri fürdőzés sem maradt el. Biztos vagyok benne,hogy család többi tagjával még visszatérünk erre a csoda helyre 🤩
Páfosz gyönyörű még januárban is! Néhány nap alatt bejárható, kellemes sétákat lehet tenni a tengerparton, az óváros pedig nagyon hangulatos, tele van eldugott kis kávézókkal, szép templomokkal és ódon házakkal.
renáta V.
10:02 02 Oct 23
Fantasztikus időt töltöttünk Cipruson,Anna segítségével pedig még a kényelmünk is maximális volt🌞 azt hiszem ezt csak pár plusz hét fokozhatta volna! Szívből ajánlom a Ciprusi Napot mindenkinek!❤
Ezeket olvastad már?

Az 5 kedvenc játszóterünk Páfoszon (Ciprus)

Fedezd fel Ciprus szellemvárosát: Varosha titkai

Húsvét Cipruson: hagyományok, ételek és tippek turistáknak

Ciprusi baklövések: 12 turista baki, amit könnyen elkerülhetsz

Ciprus és Aphrodité

Szállás ajánlatok
Kirándulások
Autóbérlés

Hasonló bejegyzések

Ciprus tavasszal blog

Ciprus tavasszal

Ciprus tavasszal bámulatos arcát mutatja: virágba borult tájak, tavaszi fesztiválok és nyugodt tengerpartok várnak rád. Tudd meg, miért érdemes tavasszal utazni, és fedezd fel a legjobb programokat, túrákat és helyi élményeket!

Tovább olvasom »

TOP15 látnivaló Cipruson

Fedezd fel Ciprus lenyűgöző látnivalóit! A Kék Lagúnától Aphrodité szikláján át Kykkos kolostoráig. Tippek, történetek és érdekességek a Földközi-tenger gyöngyszeméről, ahol kultúra, természet és történelem találkozik.

Tovább olvasom »

Ciprus időjárása

Fedezd fel Ciprus időjárását évszakonként és havi bontásban! Tudj meg mindent a sziget klímájáról, hőmérsékleti adatokról és legjobb utazási időszakokról. Tervezd meg tökéletes nyaralásod Ciprusra!

Tovább olvasom »

10 látnivaló Páfoszon

Ismerd meg Páfosz (Paphos) történelmét és varázslatos látnivalóit! Fedezd fel a Régészeti Parkot, Aphrodité szikláját, a királyi sírokat, és élvezd a tengerparti sétány csodáit Ciprus egyik legelbűvölőbb városában.

Tovább olvasom »