Minibuszos kirándulás Ciprus megosztott fővárosába és Észak-Ciprus csodálatos tájaira.

A Nikózia „Megosztott főváros” egész napos élményprogramunk felejthetetlen élményt nyújt!

A kirándulás a reggeli órákban indul, szálláshelyedről és a kora délelőtti órákban érkezünk meg Ciprus fővárosába, Nikóziába, ahol első megállónk a Makedonitissa műemlék temető lesz, majd átkelünk a főváros északi részére, hogy megnézzük a Büyük Han (Nagy fogadó) karavánszerájt, mely 1572-ben épült és itt lehetőségünk lesz bazározni is kicsit a nikóziai bazárban.
Utunk innen a Kerínia hegység egyik középkori erődítményéhez, Szent Hilárion várához vezet, majd megállunk a gyönyörű Bellapais faluban, mely egy fennsíkon található, kilátással a Földközi-tengerre és az „Öt Ujj hegységre”.
Itt megcsodálhatjuk a  Bellapais apátság épületét, amely az egyik legszebb gótikus épület a Közel-Keleten.
Eztán Keryneia (Girne) városa következik, melynek kikötőjében több érdekes múzeum is megbújik, ezek közül különösen érdekes az, ahol egy több, mint kétezer éves ciprusi hajóroncsot is megnézhetünk.
Csodás napunk lezárásaként hajóra szállunk és egy kellemes, 1,5 órás hajóút során, hangulatos kis hajónkról csodálhatjuk meg a naplementét a tengeren.

Páfosz/Ayia Napa indulás esetén:
» Felnőtteknek: 110 € / fő
» Gyerekeknek, 12 éves korig: 90 € / fő

Limassol/Larnaka indulás esetén:
» Felnőtteknek: 100 € / fő
» Gyerekeknek, 12 éves korig: 80 € / fő

Az ár tartalmazza:
» Háztól-házig transzfer
» Túravezetés magyar nyelven
» Belépők
» Profi fotós által, a kirándulás alatt készített minimum 20 db retusált fénykép.

A kirándulás ára nem tartalmazza:
» Ebéd – az étkezés önköltséges, amihez ajánlunk bevált helyeket és elegendő időt is biztosítunk.

A csoportjaink kis létszámmal (8-12 fő), és professzionális fotós kísérettel zajlanak.
A külső helyszíneken akár vászonra nyomtatható, nagy felbontású fotók készülnek, melyek utómunkálatokat követően kerülnek kiküldésre.

Amire feltétlenül szükség lesz a program alatt: személyi igazolvány (vagy útlevél) a határátlépéshez, kényelmes ruha, cipő, sapka, kalap és naptej.

A kirándulás min. 4 fő foglalása esetén indul.

A kiránduláson való részvétel 15 euró/felnőtt, 5 euró/gyerek előleg befizetéséhez kötött, melyről bizonylatot / jegyet állítunk ki.
A fennmaradó összeget a kirándulás napján kell fizetni, készpénzzel.

24 órán túli lemondás esetén a foglalót visszatérítjük.

24 órán belüli lemondás esetén a foglaló nem kerül visszatérítésre.

Amennyiben a kirándulás a szervező hibájából marad el, a foglaló teljes összegben visszajár.

A helyi viszonyok, technikai okok (közlekedés, időjárás stb.) miatti program módosítás jogát fenntartjuk.

Ajánlásunk

Jelentkezés

A MEGOSZTOTT CIPRUS

Nikózia és Észak-Ciprus kirándulás